Nagy erőkkel folyik továbbra is az eltűntek utáni kutatás és a romok eltakarítása, a kórházak pedig már megteltek. A helyi hatóságok arról számoltak be, hogy mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint hatvan sérültnek válságos az állapota, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma - számol be a katasztrófáról a portál.
Marvan Abbud bejrúti kormányzó közölte a libanoni MTV televízióval, hogy 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. A hatóságok azon vannak, hogy élelemmel, ivóvízzel és hajlékkal lássák el őket. A tűzoltóság tíz emberét veszítette el, és a kár 3-5 milliárd dollárra (880-1500 milliárd forint) vagy még annál is többre rúg - mondta.
Kapcsolódó
Gyásznap és kéthetes szükségállapot jön
Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, gyásznapot és kéthetes szükségállapotot hirdettek. A katonai hatóságokat azonnali hatállyal különleges biztonsági jogkörökkel ruházzák fel.
A jordániai földtani intézet szerint a robbanás 4,5-es erősségű földrengésnek felelt meg a Richter-skálán. A libanoni főváros egyes részei háborús rombolás utáni képet mutatnak. A robbanás több bejrúti városnegyedben okozott pusztítást, a lökéshullámban épületek és gépkocsik tucatjai semmisültek meg.
A robbanás következtében teljesen megsemmisült Libanon központi magtára a benne tárolt gabonával együtt, így az országnak egy hónapnál kevesebbre elegendő gabonatartaléka maradt, miközben a élelmiszerbiztonság fenntartásához három hónapnyi tartalékra lenne szüksége - mondta Raul Nehme gazdasági miniszter.
Károk keletkeztek a többi között Magyarország, Finnország, Argentína és Kazahsztán libanoni nagykövetségének épületében is. A sérültek között vannak külföldiek is. Megsérült az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagjuk is.
Még nem tudni, mi okozta a robbanásokat
A jelek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el, és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. A libanoni kormány közölte: házi őrizet alá helyeztet meg nem nevezett számú kikötői illetékest, amíg kivizsgálják, hogyan robbanhatott fel a vegyi anyag.
Ammónium-nitrát robbanására utal az is, hogy szemtanúk szerint utána narancssárga felhő keletkezett.
Hasonló, vörösesbarna színe van a nitrátvegyületek robbanása után keletkező, mérgező nitrogén-dioxid gáznak is. Az ammónium-nitrát vízben jól oldódó só, műtrágya és robbanószerkezetek készítésére is használják.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt