Guy Verhofstadt, az európai liberálisok vezetője, Belgium volt miniszterelnöke azt a következtetést vonta le a Pegazus-ügy magyar szálából, hogy egy diktatúra növekszik az EU-n belül - írja az Independent a Népszava külföldi lapszemléje szerint. A politikus a történtek teljes kivizsgálását követeli az Európai Parlamenttől. Elég már abból, hogy az unió mindig mély aggodalmát fejezi ki, amikor valamelyik tag megint megszegi a közös szabályokat.
A Financial Times cikke szerint autokratikus rendszerekben a potenciális célpontok, tudósok, üzletemberek, civil jogvédők és sajtómunkások már régóta gyanítják, hogy a biztonsági szolgálatok ráálltak a telefonjukra. Ezért bizalmas megbeszéléseken kikapcsolják és párnák alá rejtik a készülékeket. A mostani ügy arra utal, hogy egyes hatalmak rosszindulatúan jártak el. Bármennyire is gusztustalan, mégsem meglepő, hogy autokráciák megfelelő eszközöket dolgoznak ki a lehallgatásra és a megfélemlítésre. Izraelnek fel kell függesztenie a szóban forgó vállalat kiviteli engedélyét.
A Le Monde vezércikke szerint a Pegazus-ügy azt mutatja, hogy az eltérés lett a főszabály, vagyis a törvények megsértése nem számít kivételnek, immár bevett gyakorlat a digitális megfigyelés. A szóban forgó cégek és a szolgáltatásaikat igénybe vevő államok természetesen azt bizonygatják, hogy a kockázatok minimálisak, a felhasználást felügyelik, a törvényeket tiszteletben tartják. Ráadásul a kétségeket évek óta azzal igyekeznek kivédeni, hogy itt nemzetbiztonsági érdekről van szó.
Csak éppen a fő célpontot a jelek szerint nem szélsőséges fegyveresek vagy nehézsúlyú bűnözők jelentették, hanem újságírók, jogászok, jogvédők, politikai ellenfelek, noha elvileg védi őket a Genfi Egyezmény. De hát miért is alakult volna másként? Hiszen az izraeli cég rendelkezésre bocsátotta azt az eszközt, amelyet, mondjuk, Magyarország vagy Marokkó csak nehezen tudott volna kifejleszteni, így viszont nagyon hathatós kémfegyverhez jutott
Die Welt úgy látja, hogy végleg kiszabadult a gonosz szellem a palackból, ám az EU-nak és az USA-nak nem szabad annyiban hagynia, hogy kémprogrammal követtek nyomon civil aktivistákat és újságírókat. Akárcsak a kínai és orosz hackerhálózat esetében, itt is világos szavakra és tettekre van szükség. Peking már ott tart, hogy a titkosszolgálat szakértői katonai titkokon túl vakcinák leírását lopják, mellesleg kriptovaluták eltulajdonításával saját zsebre dolgoznak. A digitális felügyelet kudarcot vallott, és ez már Magyarországra is vonatkozik. Amit Kína művel az tengeri kalózkodás a digitális térben.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val