Mint szinte minden európai országot, Lengyelországot is sújtja a népességcsökkenés problémája - emlékeztet a gazeta.pl. A 2015-ben hatalomra került kormánypárt erre válaszul vezette be család 500+ programját, amelyben emelte a többgyerekesek családi pótlékát. Az új szabályok bevezetése után több gyerek is született, de ez a hatás kihunyt.
A friss előrejelzések szerint borzalmas következménye lehet annak, ha továbbra sem sikerül megállítani a népesség fogyását. Van ugyanis olyan forgatókönyv, amely szerint a jelenlegi 38 millióból 2100-ig 27,5 millió lakost veszít Lengyelország, azaz 10 millió körülire zuhan az országban élők száma. (Egy másik jóslat szerint Lengyelország lakossága a következő 25 évben várhatóan 2,8 millióval csökken, a termékenység hanyatlása és a kivándorlás következtében.)
A gyerekek aránya a népességben a 2018-as 16 százalékról 2100-ra 14 százalékra eshet a vészforgatókönyv szerit, miközben a 65 év felettieké 20-ról 31 százalékra, ezen belül a 80 évnél öregebbeké 6-ról 15 százalékra emelkedhet. El lehet képzelni, milyen terhet róna ez az egészségügyre.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak