Lengyelország átveszi a Gazprom lengyelországi eszközeit. A lépés az orosz állami gázvállalat 48 százalékos részesedését érinti az Europolgazban, amely a Jamal gázvezeték lengyelországi szakaszának tulajdonosa.
A kötelező adminisztráció a gáztranzithoz használt kritikus infrastruktúra biztonságát fogja garantálni - indokolta meg a lépést Waldemar Buda lengyel fejlesztési miniszter a Reuters szerint.
Szeptemberben Lengyelország szankciókat vezetett be a Gazprommal szemben, és közölte, hogy befagyasztja vagyonát, miután áprilisban 50 orosz oligarchát és vállalatot – köztük a Gazpromot – is büntetőintézkedések alá vonták, a céljuk az volt, hogy növeljék a Moszkvára nehezedő nyomást az ukrajnai invázió miatt.
Oroszország ugyanakkor leállította a Lengyelországba irányuló gázexportot, miután Varsó megtagadta a rubelben történő fizetést. Mint ismert, áprilisban jelentette be Vlagyimir Putyin, hogy hiába kötötték a szerződéseket dollárban vagy euróban való összegekre, az Európai Unió szankcióira válaszul nem fogadnak el más fizetési módot, csak a rubel használatát. Az Európai Bizottság arra jutott, hogy a tagállamok és gázvásárlók ezt nem tehetik meg, mert azzal az orosz államadósság finanszírozását tiltó intézkedésekkel menne szembe, de ha egy a Gazprombanknál vezetett euró- vagy dollárszámlára utalnak, azt pedig a Gazprom váltja át, akkor nem sértik meg a szabályozást. Lengyelország viszont ezt sem vállalta.
„Mindent megteszünk Oroszország agressziójának ellensúlyozására és az orosz tőke és befolyás felszámolására. A kisajátítás a lengyel alkotmány értelmében nem lehetséges, ezért döntöttünk a kényszerirányítás bevezetése mellett” – mondta Buda.
Míg a Jamal 684 kilométeres lengyelországi szakasza az Europolgaz tulajdonában van, a vezetéket a lengyel állami tulajdonú Gaz-System gázszállító vállalat üzemelteti. A Gazprom szankcionálása után a vezeték üzemeltetőjének nem volt partnere az infrastruktúrával kapcsolatos kulcsfontosságú döntések meghozatalához.
A Gazprom vagyonát egyre több európai állam sajátítja ki, vagy veszi át felette a teljes kontrollt: a hétvégén Németország döntött így. Berlin számára azért volt ez fontos lépés, mert így az orosz gázvállalat gáztárolóit is megszerezte.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Összeomlás szélén Kijev, vészforgatókönyvre állt át az ukrán főváros
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró