A Szabadság Népe (PdL) nevű, Silvio Berlusconi egykori olasz kormányfő vezette párt minisztereinek hétvégi lemondása felborította az olasz nagykoalíciót. A Fitch Ratings hitelminősítő londoni elemzőinek e fejleményhez fűzött hétfői értékelése szerint a koalíciós kormány végleges összeomlása esetén veszélybe kerül a rövid- és középtávú költségvetési célok teljesítése, és ez éppen egy olyan kritikus időszakban teremt bizonytalanságot, amikor véglegesíteni kellene a 2014-re szóló olasz költségvetést.

Kockán a besorolás?

A Fitch alig burkolt utalást tett arra, hogy az események kockára tehetik Olaszország közepes befektetői, negatív kilátású "BBB plusz" besorolását is. A cég szerint az olasz szuverén adósosztályzat az olasz kormány által elfogadott stabilitási program középtávú költségvetési pályájának megvalósulására épül. A besorolás tükrözi a Fitch azon várakozását is, hogy Olaszország megőrzi tőkepiaci hozzáférését, és ha szükségessé válik, pénzügyi segítséget kér és kap a szuverén likviditási pozíció feszültté válásának elkerülésére - áll az elemzésben.

A hitelminősítő szerint azonban, ha elhúzódik a gazdaságpolitikával és a költségvetéssel kapcsolatos bizonytalanság, ha megrendül az abba vetett bizalom, hogy a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráta 2014-től csökkenésnek indul, vagy ha nem teljesül a kiegyensúlyozott költségvetést előíró alkotmányos követelmény, az a Fitch részéről potenciálisan "besorolási lépéshez" vezethet az olasz államadós-osztályzattal kapcsolatban.

A cég londoni elemzői szerint ha a politikai felfordulás miatt október 15-éig nem sikerül benyújtani a 2014-es költségvetés tervezetét az Európai Bizottságnak, ez - az euróövezeti stabilitási mechanizmushoz (ESM), illetve az eurójegybank likviditáspótló eszközéhez fűzött feltételrendszer miatt - csökkentené az EU-segítség megadásának valószínűségét is, ha erre a támogatásra Olaszországnak szüksége lenne.

A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőcége, a Capital Economics szakértői hétfői helyzetértékelésükben azt emelték ki, hogy a piaci reakció egyelőre meglehetősen enyhe, a tízéves olasz állampapír hozama a hétfői kereskedésben nem egészen 10 bázisponttal 4,50 százalék környékére emelkedett, és még így is alacsony a közelmúltbeli szintekhez képest. A ház kimutatása szerint a tízéves német államkötvény hozamához mérve az olasz hozamfelár 265 bázispontra szélesedett hétfőn, ám még ez is szűk prémium a nyári felárakkal összehasonlítva; júliusban például az olasz kötvények piaci felára meghaladta az 500 bázispontot.

Valószínűsíthető volt

A Capital Economics londoni elemzői szerint ez részben azt tükrözi, hogy az olasz kormánykoalíció összeomlása mindig is valószínűsíthető volt. Az enyhe piaci reakció másik oka a cég szerint azonban az, hogy Berlusconi minisztereinek kivonulása nem feltétlenül jelenti a mostani olasz kormány végét, mivel egyáltalán nem szükségszerű, hogy az Enrico Letta miniszterelnök által kért bizalmi szavazást a kormányfő elveszíti.

Ha sikerül is azonban az olasz kormánynak elégséges számú voksot gyűjtenie a bizalmi szavazás megnyeréséhez, megmaradó parlamenti többsége valószínűleg csekély lesz, és így nehezen tudná végrehajtani az égetően szükséges, ugyanakkor népszerűtlen szerkezeti reformokat. Ha viszont a kormány elveszíti a bizalmi szavazást, és új választásokat kell kiírni, akkor Olaszország végképp stabil kormányzat nélkül maradhat, tekintettel arra, hogy a közvélemény-kutatások alapján valószínűsíthető az újabb koalíciós kényszer - áll a Capital Economics hétfői londoni elemzésében. A ház szakértői szerint ebben a környezetben Olaszország "mélységesen aggasztó" költségvetési kilátásokkal néz szembe, és az olaszországi helyzettel kapcsolatos piaci félelmek eszkalálódhatnak.