Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter kedden azt mondta, hogy a következő 5-6 évben 60 százalék alá szorítják a GDP-arányos államadósságot.
A maastrichti konvergenciakritérium szerint az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát. Németország már évek óta megszegi ezt az előírást, tavaly a német államadósság a GDP 74,7 százaléka volt.
Ugyancsak kedden egy név nélkül nyilatkozó vezető német kormányzati forrás azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a kormány némileg ront az idei gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzésén, de fenntartja a jövő évre vonatkozó becslését.
A forrás azt mondta, hogy Sigmar Gabriel gazdasági miniszter szerdán bejelenti: a kormány az idei GDP-növekedési előrejelzést 1,8 százalékról 1,7 százalékra változtatja Kína gazdaságnövekedésének lassulása miatt, ami kedvezőtlenül befolyásolja a német ipari rendelésállományt, a termelést és az exportot.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt