Nem a brexit miatt térnek haza Nagy-Britanniából tömegesen a lengyelek, és nem elsősorban azért, mert elvesztették munkájukat, vagy anyagilag már nem éri meg nekik a vendégmunkás élet - írja a gazeta.pl. A fő ok az, hogy nincs aki gondoskodjon Lengyelországban hagyott szüleikről. Ez nagyon sok külföldön élő lengyelre igaz.
Az utolsó becslések szerint, amelyek a brit statisztikák alapján készültek, 2020 első felében az Egyesült Királyságból 85 ezer lengyel utazott el. Egy évvel korábban mintegy 900 ezren laktak a királyságban, a legmagasabb ez az adat 2017-ben volt, amikor több mint egymillió lengyel élt Nagy-Britanniában. A hazautazók száma nem történelmi rekord, emellett nem az összes lengyel, aki elhagyta a szigeteket, hazájába tért vissza, egy részük máshol próbál szerencsét vendégmunkásként.
Akik mégis eredeti hazájukat részesítették előnyben, azok a leginkább azért tértek vissza Lengyelországba, hogy gondozzák idős szüleiket vagy nagyszüleiket. Sokan tartanak attól, hogy a sokévi távollét után hogyan fognak boldogulni hazájukban. Igaz, általában ígérnek nekik állást, de most inkább elbocsátások vannak, mint felvételek. Ráadásul az élet Nagy-Britanniában sokkal könnyebb, mint Lengyelországban.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat