Az idei év első felében Lengyelországban 820 ezer külföldi vendégmunkás megbízásáról érkezett nyilatkozat az illetékes hivatalokhoz. Ez 13 százalékkal levesebb, mint egy éve - adta hírül a Rzeczpospolita. Ugyanakkor az idénymunkára beadott jelentkezésekkel már kijön a tavalyi foglalkoztatási adat. Állandó és idénymunkát is főként ukránok vállalnak Lengyelországban.
A számok összehasonlítását megnehezíti, hogy a feketemunka visszaszorítása érdekebében megváltoztak a vendégmunkások foglalkoztatási szabályai. Ennek eredményeként tavaly 50 százalékkal ugrott meg az engedélyek száma, míg idén csak három százalékkal. Elméletileg az unión kívüliek nem folyamodhatnak engedélyért, ennek ellenére ukránok kapták engedélyek 98 százalékát. A vendégmunkások jó része a régióból és környezetéből érkezik: fehérorosz, orosz, ukrán, moldáviai, grúz és örmény.
Kapcsolódó
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak