A római utcákon sorakozó ivókutak elzárásának még nem ismert a pontos időpontja, de az olasz főváros főpolgármesteri hivatala szerint ez már a következő napokban megtörténhet. Gian Luca Galletti olasz környezetvédelmi miniszter kijelentette, ha továbbra sem hull elegendő csapadék, kritikussá válik a vízhelyzet. A római közkutak elzárása példaként szolgálhat - tette hozzá.
Arról a mintegy 2500 kútról van szó, közöttük 280 Róma belvárosában, ahol helyiek és turisták ingyen ihatnak a forróságban, felfrissülhetnek, megtöltik palackjaikat vízzel. A római kutak vize közismerten friss és jó minőségű. A római sajtó kommentárja szerint az utcai kutak elzárása nehéz helyzetbe hozhatja az olasz főváros utcáin élő mintegy 10 ezer hajléktalant, akik számára az utcai kutak létfontosságúak.
Kapcsolódó
A víznyomást is csökkentik
A kutak elzárására a rendkívüli vízhiány miatt van szükség - jelentette be korábban Virginia Raggi római főpolgármester, aki a római szökőkutak vízellátása elzárását is felvetette.
Ezzel egy időben a legnagyobb római vízszolgáltató (Acea) bejelentette, hogy szeptemberig csökkenti az éjszaka víznyomást a korábbi másodpercenkénti 1500-1600 literről 1300 literre, amelyet a Róma természetes víztározójából, a Braccianói-tóból szivattyúznak le. A korlátozás éjfél és hajnali öt óra között érvényes.
Róma területén már eddig is tilos volt a vízpazarlás, többek között a felesleges locsolás, járműmosás is.
Precedens nélküli vízkrízis
A Coldiretti olasz fogyasztóvédő szervezet szerint precedens nélküli "vízkrízis" sújtja Itáliát. Rómában a megszokott június végi hőmérsékletek legalább öt Celsius fokkal meghaladják a korábbi átlagot, miközben több mint 70 százalékkal kevesebb a csapadék.
Szerdán várják Közép-Olaszországban az afrikai forróság tetőzését negyven fokos és ennél is magasabb hőmérséklettel. A forró levegő és szél miatt kiemelt a tűzveszély egész Dél-Itáliában. Egész Észak-Olaszországban viszont heves viharok követik egymást sűrű villámlással és egyszerre lehulló tetemes csapadékkal, amely csak tovább károsítja a teljesen kiszáradt Pó-alföld termőföldjeit. A Legambiente olasz könyezetvédelmi szervezet azonnali környezeti stratégia kidolgozását szorgalmazta a római kormánytól a félsziget mentésére.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak