A Moneyval szakemberei azt értékelték, hogy a 2010-ben elfogadott legutóbbi jelentés óta mennyiben felelt meg a magyar hatóságok tevékenysége a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi sztenderdeknek.
Bár a bizottság jelentése elismeri, hogy az illetékes magyar szervek tudatában vannak a pénzmosás jelentette számos fenyegetésnek, arra figyelmeztet, hogy ezekről részletesebb elemezést kellene készíteni. A pénzmosás elleni küzdelem nem számít "prioritást élvező célkitűzésnek" Magyarországon.
A pénzmosási ügyekben indított vádemelések száma nem áll arányban a Magyarországon azonosított kockázatokkal és veszélyekkel. A hatóságoknak a pénzmosás minden formája ellen ugyanolyan hatékonysággal kellene fellépniük, márpedig mindössze korlátozott számban foglalkoznak a "strukturált" pénzmosási módszerekkel - olvasható a kommünikében.
A magyar szervek nagyrészt hatékony rendszert működtetnek, ami különösképpen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi hivatalának szervezetében működő Pénzmosás Elleni Információs Iroda tevékenységének köszönhető. Az érintett hatóságok hatékonyan vesznek részt a nemzetközi együttműködésben.
A jelentésben felszólították Magyarországot a még fennálló jogi akadályok elhárítására annak érdekében, hogy teljes mértékben büntethetővé tehessék a terrorizmus finanszírozását. A szervezet javaslatot tett olyan bűnüldözési részlegek felállítására, amelyeknek a terrorizmus finanszírozása elleni harc lenne a feladata.
Magyarországnak jövő év decemberében kell majd jelentést készítenie a strasbourgi székhelyű, 47 országot tömörítő Európa Tanács pénzmosás elleni bizottsága által tett javaslatok végrehajtásáról.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val