Michel Barnier az EU brexitfőtágyalója azt mondta a brit és az uniós delegációk e heti harmadik tárgyalási fordulója után, hogy nem sikerült előrelépést elérni a fő kérdésekben - írta a Politico. Barnier arra is célzott, hogy a felek kezdenek kifutni az időből, azaz közelebb került a kaotikus válás lehetősége, ami megrázná a kontinens és a szigetország gazdaságát is.
Nem értünk el előrehaladást a fő kérdésekben - jentette be lakonikusan sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor gyümölcsözőnek találta a vitát egy kérdésben, nevezetesen az észak-ír-ír határ ügyében. Az Egyesült Királyság kilépése után ez az EU külső határává válna, éles vonalat húzva a két ír állam közé, ami a régi véres ellentétek kiújulásával fenyeget.
Messzi-messzi
A jelenlegi helyzetben a felek messze vannak annak a célnak az elérésétől, hogy októberig jelentős előrehaladást érjenek el a tárgyalásokon. Ezt az elvárást az Európai Bizottság fogalmazta meg az uniós delegációval szemben, de a londoni kormány is ezt szeretné, ugyanis az év utolsó hónapjaiban már a válást követő kereskedelem feltételiről szeretne egyeztetni.
David Davis brit brexitügyi miniszter némileg pozitívabban látja a helyzetet, bár ő is csak minimális előrehaladásról beszélt. Elismerte, hogy szakadék tátong a felek között a brit pénzügyi kötelezettségek megítélésében. Mint mondta, a felek nagyon eltérő jogi alapokról ítélik meg ezt a kérdést. Jobban értjük egymás álláspontját, de még nagy távolságot kell áthidalnunk - foglalta össze véleményét igencsak diplomatikusan.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító