Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatás szerint jelenleg több mint 8100 személyt kezelnek Coviddal a cseh kórházakban, ami a járvány tavaly márciusi kitörése óta új csúcsot jelent. Súlyos állapotban 1661 személy van, százzal több, mint vasárnap. Kedden a laboratóriumi szűrések 16 642 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami pedig az eddigi negyedik legmagasabb szám - számol be az adatokról az MTI.
A járvány terjedését, illetve az egyre kritikusabbá váló helyzetet a cseh kormány új óvintézkedésekkel próbálja kezelni. Szerdától kezdve például a több mint 250 személyt foglalkoztató vállalatoknál kötelező az alkalmazottak tesztelése legalább heti egy alkalommal. Az állam havi négy tesztet fizet, egy tesztért maximum 60 koronát (835 forint) alkalmazottként.
A cseh kórházak továbbra is rendkívül leterheltek, és a covidos, speciális ágyak szinte már mind foglaltak. A hivatalos jelentés szerint ezeknek az ágyaknak már mindössze 14 százaléka szabad, ami mintegy 180 ágyat jelent. A férőhelyhiány régiónként eltérő, ezért a betegeket több esetben is távoli kórházakba kell szállítani, ahol még van szabad ágy.
A helyzet áthidalása érdekében Csehország egy hete a szomszédos, illetve az európai uniós államokhoz fordult segítségért Tomás Petrícek külügyminiszter a közszolgálati rádióban kedd este úgy nyilatkozott, hogy a felhívásra számos állam reagált, és eddig "már néhány száz ágyat" ajánlottak fel a cseh betegek számára. Petrícek szerint a cseh külügy jelenleg Németországgal tárgyal a felajánlott segítség kihasználásáról. A német határ mentén fekvő cseh régiókban ugyanis rendkívül súlyos a helyzet, az ottani kórházak megteltek, és szívesebben szállítanának betegeket a közeli német kórházakba, mint a távolabbi cseh társintézetekbe.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak