A szervezők közölték, hogy az eredetileg október 1. és 11. közöttre tervezett szakkiállítás Movin'On, Smart City és egyéb mellékrendezvényeit a dolgok jelenlegi állása mellett várhatóan meg fogják tartani, ezek a rendezvények a cégek közötti kommunikációra fókuszálnak majd - olvasható a portálon.
A "Mondial Paris Motor Show"-t a páros években ősszel szokták megrendezni a Paris expo Porte de Versailles területén, a páratlan évek őszén pedig a Frankfurti Autószalon várta az autóipar legfrissebb újdonságai iránt érdeklődőket. Január végén kiderült, hogy Frankfurt elbukta az IAA (International Automobile Exhibition) megrendezését, így az elkövetkezendő években München ad majd otthont a legnagyobb német autókiállításnak.
A világjárvány miatt elmarad az eredetileg június 11. és 26. közöttre tervezett idei Detroiti Autószalon, melynek 220 ezer négyzetméteres helyszínén tábori kórházat rendeznek be. A koronavírus miatt idén március elején elmaradt a Genfi Autószalon, az április eleji New York-i Autószalont augusztus végére tolták, az április végi Pekingi Autószalont pedig egy egyelőre ismeretlen későbbi időpontban tervezik megtartani.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak