A 108 egészséges önkéntes részvételével lefolytatott nyílt jelölésű vizsgálat 28 nap elteltével biztató eredményeket hozott, bár a végső eredmények csak 6 hónap elteltével várhatók. Ugyancsak a további kutatások feladata lesz annak megválaszolása is, hogy a létrejött immunválasz elegendő-e a SARS-CoV-2-infekció kivédésére - olvasható a portál szemléjében.
A közzétett adatokat Wei Chen professzor (Beijing Institute of Biotechnology, Beijing, Kína) és munkatársai szerint is kellő körültekintéssel szabad csak értékelni. A Covid-19 fertőzés elleni vakcina kifejlesztése közben korábban még soha nem tapasztalt buktatókkal szembesültek a kutatók, ezért az elért immunválasz nem szükségképpen jelenti egyben azt is, hogy a vakcina emberek számára is védelmet nyújt majd a vírussal szemben.
Az eredmények mindenesetre ígéretesek, de hosszú még az út addig, míg a mindennapi gyakorlatban is használható oltóanyag lesz a kezünkben - idézi az OTSZonline a professzor szavait.
Jelenleg több mint 100 vakcinajelölttel folynak tesztelések szerte a világban, azonban a kínai vakcinajelölt az egyetlen, melyet embereken is kipróbáltak már, méghozzá Vuhanból származó egészséges, 18-60 év közötti önkénteseken.
A résztvevők minden dózisban jól tolerálták a vakcinát, a beadás utáni 28 napban súlyos mellékhatás nem fordult elő. A beadás utáni két héten belül a vakcina minden dózisa bizonyos szintű immunválaszt váltott ki, aminek az értékelését az adenovírus 5-ös típusával szemben korábban már kialakult immunitás befolyásolhatja.
A vizsgálat gyengéje a kis mintanagyság, a viszonylag rövid vizsgálat idő, illetve a véletlen besorolásos kontrollcsoport hiánya - figyelmeztetnek a szerzők.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz