Bojana Beovic, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakbizottságának vezetője elmondta: a következő napokban további száz kórházi ágyat készítenek elő. Bővítik a kórházi kapacitásokat a nyugat-szlovéniai Nova Goricában, valamint a ljubljanai klinika fertőző osztályán, amely eddig a legnagyobb terhet viselte.
Problémát okoz az is, hogy a vírus bejutott a nagyobb kórházakba. Ezek között az észak-szlovéniai, jasenicai, valamint a maribori és ljubljanai klinikai központokat említette.
Szlovéniában a kormány által közzétett adatok szerint hétfőn 189-cel 6764-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap 75 új esetről számoltak be, de kevesebb tesztet is végeztek a hétvégén az országban. Három új haláleset történt, így a járvány eddigi halálos áldozatainak száma 160-ra nőtt.
A diagnosztizált betegek közül 111-en vannak kórházban, közülük húszat ápolnak intenzív osztályon. A kórházi ellátásra szoruló betegek száma szeptember eleje óta folyamatosan nő, és először vasárnap haladta meg a százat.
Horvátországban egy nap alatt 287-tel nőtt és elérte a 18 084-et az azonosított fertőzöttek száma. Hétfőn 138 új esetről számoltak be. Négy haláleset történt, a járvány halálos áldozatainak száma 304-re nőtt. Kórházban ápolnak 334 beteget, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. Horvátországban a múlt héten még nem érte a háromszázat a kórházi kezelésre szoruló betegek száma.
Legolvasottabb
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak