Az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton délelőtt közölt kimutatások alapján pénteken 506 új koronavírus-fertőzést regisztráltak. Az eddigi rekord, 377 eset volt, amelyet március 27-én regisztráltak.
Március elseje, a fertőzés megjelenése óta eddig 21 551 Covid-19 megbetegedést mutattak ki Csehországban. A betegek mintegy 75 százaléka már meggyógyult, a betegségben eddig elhunytak száma 411. Ezen a héten tizenhárom ember halálát hozták összefüggésbe az új koronavírus okozta betegséggel.
Az aktív betegek száma jelenleg meghaladja az ötezret. Kórházi kezelésre 108 ember szorul, közülük 22-en intenzív ellátásra szorulnak.
A napi fertőzéses esetek száma már egye hete folyamatosan nő. A szaktárca szerint ez alapvetően annak a következménye, hogy mintegy két hete masszív tesztelést végeznek a helyi fertőzésgócokban, amelyekből több mint egytucatnyi van az országban. Az elvégzett laboratóriumi tesztek száma az utóbbi időben napi 7-8 ezer körül alakul.
"A súlyos esetek száma nem emelkedik. Folyamatosan figyelemmel kísérjük a helyzetet, amely ellenőrzés alatt van, elsősorban az úgynevezett intelligens karanténrendszernek köszönhetően" - olvasható a minisztérium Twitteren megjelent közleményében.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Újabb kínos szál: Putyinnak kémkedett Jeffrey Epstein az amerikai elnökről?