Úgy kalkulálnak, hogy a költséges tesztelés egyre kevesebb előnnyel jár a gyorsan terjedő és enyhébb lefolyású megbetegedést okozó omikron-variánssal szemben.
Elértük azt a pontot, ahol a tesztelés költsége és jelentősége már nem igazolható – jelentette ki Karin Tegmark Wisell, a svéd közegészségügyi intézet vezetője.
Kapcsolódó
A becslése szerint tesztelés heti költsége elérné a heti 500 millió svéd koronát, ha minden gyanús esetet tesztelnének - írta az Index az MTI nyomán.
Szerdától Svédországban csakis az egészségügyben és az idősotthonokban dolgozókat, illetve a legnagyobb kockázati csoportba tartozókat fogják ingyenesen tesztelni abban az esetben, ha valakinek tünetei vannak.
Ahogy ismerjük ezt a világjárványt, azt mondanám, hogy vége - mondta Lena Hallengren egészségügyi miniszter a Dagens Nyheternek. Szavai szerint nincs vége, de ahogyan mi ismerjük, a gyors változások és korlátozások szempontjából igen.
Szerdától a bárok és éttermek ismét nyitva tarthatnak este 11 után, és a vendégek számát nem korlátozzák. A nagyobb beltéri szórakozóhelyek látogatottsági korlátját is feloldották, ahogyan az oltási igazolványok használatát is.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

A magyar gazdaság rejtett valósága: miért csak Budapestről szól minden?

Donald Trump meglépte, amit Orbán Viktor megjósolt

Vírusgyárak kialakulása fenyeget: órákon belül felszámolják a telepet, a marhák után a sertéseket is le kell ölni

Kong az ürességtől a kassza: Budapestet a hitelek tartják életben

Kitört a rakétapánik: háborúba rántja a németeket az új kancellár?
