"A korábban brit variánsként elnevezett, Kentben feltűnt mutáció a világ domináns törzsévé válhat" - idézi az Egyesült Királyság genomkutató programjának vezetőjét, Sharon Peacock professzort az Euronews. A szakértő a BBC-nek adott interjújában arról beszélt, hogy ezt a mutációt eddig 50 országban tudták beazonosítani. Mivel gyorsabban terjed, mint az eddig ismert SARS-CoV-2. variánsok, így aggasztja a tudósokat, hogy az oltási programok mellett milyen módon fertőzhetnek ezek.
Szakemberek az előzetes kutatások alapján megerősítik, hogy az eddig engedélyezett vakcinák hatékonyak a vírus új és már létező variánsaival szemben is. Az Egészésügyi Világszervezet (WHO) pedig az az Oxford/AstraZeneca vakcina alkalmazását javasolja még azokban az országokban is, ahol már beazonosították a koronavírus új variánsait.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Rögtön meg kell nézni a modellt, ilyen tűzveszélyes autókat hív vissza a Ford