A román állami légitársaság, a Tarom 2009 óta deficites. Tavaly 57 százalékkal nőtt a hiány, miközben az utasszám csökkent. Idén tíznél is több járatot állított le a Tarom - írja a Maszol. Hiába cserélgetik a menedzsereket, egyre rosszabbul áll a vállalat szénája.
A Tarom 47 millió lejes (3,2 milliárd forint) veszteséggel zárta a tavalyi évet, derül ki a pénzügyminisztérium adataiból. 2015-ben szintén deficites volt a cég, de akkor még csak 27 millió lej volt a mínusz.
Kapcsolódó
Az igazgatótanács által 2013-ban elfogadott terv értelmében az akkor már negyedik éve veszteséges Taromnak tavalyelőtt és tavaly nyereséget kellett volna termelnie. A célkitűzés megvalósítására külföldi igazgatót szerződtettek, a belga Christian Heinzmannt. Vezetése alatt a cég eredményei jottányit sem javultak, ezért tavaly márciusban menesztették.
Jönnek-mennek a direktorok
Azóta már a harmadik igazgatót fogyasztja a vállalat. A vezérigazgató havi nettó juttatása jelenleg 5400 euró, ám belga elődje ennél lényegesen többet kapott. A Taromnak a tervek szerint 2016-ban 2,6 millió utast kellet volna szállítania, de csak 2,41 millió jött össze.
A vállalatnál 1840-en dolgoznak, miközben az évi 5,1 millió utast szállító lengyel LOT-nál 2360-an. Valószínűleg a magas költségeknél is nagyobb súllyal esik a latba a fapados társaságok erősödő konkurenciája. Miközben a Tarom utasokat veszít, a Wizz Air, a Ryanair és a Blue Air folyamatosan növelik járataik számát.
A Tarom problémái vélhetően tovább fognak mélyülni amiatt, hogy megszűnt a cég belföldi monopóliuma, s immár a fapadosok is repülnek Bukarest és több vidéki város, így például Kolozsvár között. Ennek következtében az állami légitársaság kénytelen volt csökkenteni árait.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium