A cseh hárompárti koalíció vezetői tegnap este és éjszaka tartott értekezletükön lemondatták Petr Necas miniszterelnököt, aki ma adja át erről szóló nyilatkozatát Milos Zeman államfőnek. Necas a hét végén adott tévéinterjújában még arról beszélt, hogy pártja támogatja, miután nem tudott a környezetében folyó korrupciós ügyekről és hatalmi visszaélésekről. Csakhogy az illetékes bíróság megerősítette kabinetfőnöke, egyben legközelebbi szövetségese és prágai pletykák szerint szeretője, Jana Nagyova előzetes letartóztatását, amivel alátámasztotta az ügyészség súlyos gyanúit vele szembe.
Bár ügyvédje szerint Nagyova tagadja a vádakat, a hatóságok azzal vádolják, hogy saját céljaira használta fel a titkosszolgálatot és állami cégek vezetőségében posztot ajánlott parlamenti képviselőknek cserébe azért, hogy lemondjanak mandátumukról. A rendőrség a múlt hét közepén tartott razziáján fél tucat kormánypárti személyt vett őrizetbe különböző korrupciós vádakkal. Ivo Istvan főállamügyész vasárnap azt is elárulta, hogy a vesztegetési és hatalmi visszaélési ügyek összefüggenek egymással.
A koalíciós pártok - a jobbközép ODS, a rendszerváltást követően korrumpálódott politikai elittel szemben fellépő TOP 09 és a liberális LIDEM - folytatnák a kormányzást az egy év múlva esedékes választásokig. A kormányfő lemondott az ODS elnöki posztjáról is, így valamelyik pártbeli vezetőtársa léphetne a helyére akár mindkét poszton. A helyzet azonban az, hogy a Necas lemondásával bukott a kormány is, és Zemanon múlik, hogy megnevez-e új miniszterelnök-jelöltet vagy sem. Az új kormány megalakításával háromszor lehet kísérletezni, mielőtt fel kell oszlatni a parlamentet.
Elfogadhatatlannak tartja a szimpla kormányfőcserét a legnagyobb ellenzéki erő, a Szociáldemokrata Párt. Nem tehetnek úgy a kormányzó pártok, mintha semmi sem történt volna - idézte a szocdem párt elnökhelyettesét, Lubomir Zaoraleket a Wall Street Journal. Addig is, amíg a bazári alkudozás folyik, Necas és kormánya ügyvezetői jogosultságokkal a helyén marad.
Miroslav Mares, a brnói Masaryk Egyetem biztonságpolitikai szakértője a The New York Timesnak nyilatkozva felhívta a figyelmet az ügy egyik mellékszálára. Meglátása szerint a botrány aláássa a bizalmat Csehország és katonai szövetségesei, köztük az Egyesült Államok között. Az ugyanis, hogy valaki vagy valakik a saját céljaikra tudták felhasználni a titkosszolgálatot, megkérdőjelezi annak megbízhatóságát, és a bulvárlapok témájává teszi az államhatalom e fontos szervezetének működését.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot