Bekri a muszlim ujgur kisebbség lakta, nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről származik, és korábban betöltött pozícióival a legmagasabb rangú ujgur politikus volt Kínában. Bekri hét éven keresztül, 2007 és 2014 között töltötte be Hszincsiang kormányzói tisztjét. Kormányzóságát azonban etnikai zavargások jellemezték.
A múlt hónap szeptemberében vádolták meg kenőpénzek elfogadásával, és ezt követően menesztették a nemzeti energiahatóság éléről, valamint a Kínai Kommunista Pártból is kirúgták. Elfogatásáról az után született döntés, hogy a Nemzeti Felügyelő Bizottság lezárta a vizsgálatot, és Bekri ügyét átadta az ügyészségnek.
A kínai állami média beszámolója szerint Bekrit kenőpénzek elfogadása mellett azzal is vádolják, hogy szexuális szolgáltatásokért cserébe nyújtott segítséget. Az ellene folytatott vizsgálat megállapította, hogy Bekri hatalmával visszaélve juttatott másokat előléptetésekhez, segítette egyes vállalatok működését, és közreműködött bizonyos ásványi erőforrások kiaknázásában - írja a China Daily című kínai pártlap.
A múlt héten szintén nagy port kavart, hogy a nemzetközi rendőrségi együttműködési szervezet, az Interpol volt elnökét, a kínai Meng Hung-vejt korrupciós vádak miatt menesztették miniszterhelyettesi tisztségéből, és kizárták a Kínai Kommunista Pártból.
Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdetett átfogó kampányt a korrupció ellen. Ennek keretében azóta mintegy másfél millió köztisztviselő részesült büntetésben. A közvélemény által méltatott kampány azonban sokak szerint eszközként szolgál Hszi számára politikai ellenlábasainak ellehetetlenítésére.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják