A kínai vámszolgálat pénteken közzétett adatai szerint az export dollárban számított értéke a vártnál valamivel kevésbé, 8,1 százalékkal, az importé viszont a vártnál jóval nagyobb mértékben, 18,7 százalékkal nőtt szeptemberben éves összehasonlításban - írja az MTI.
A Reuters által megkérdezett elemzők az export 8,8 százalékos növekedését várták szeptemberre az előző havi 5,6 százalékos emelkedés után, az import esetében pedig "csak" 13,5 százalékra számítottak az augusztusi - a felülvizsgálat után 0,2 százalékponttal felfelé módosított - 13,5 százalék után. (Új módszerrel próbálkozik Kína.)
Kapcsolódó
A kínai külkereskedelmi mérleg 28,47 milliárd dolláros többlettel zárt szeptemberben, míg elemzők 39,5 milliárd dollárra számítottak az augusztusi 41,99 milliárdos szufficit után. Jüanban számolva az export értéke 9 százalékkal, az importé pedig 19,5 százalékkal növekedett szeptemberben éves szinten. Az augusztusi 286,5 milliárd jüan aktívum után 193 milliárd jüanos többlet keletkezett a kereskedelmi mérlegben.
A dollárban denominált adatok azért fontosak, mert az elemzők és befektetők túlnyomó többsége is ezekre alapozza előrejelzéseit és elemzéseit.
A rendkívül érzékeny amerikai-kínai relációban szeptemberben 28,08 milliárd dolláros rekordtöbblet keletkezett Kína javára, a 2008 óta rendelkezésre álló adatok szerint még soha nem volt ilyen magas a havi szufficit. Az idei év első kilenc hónapjában Kína 195,54 milliárd dolláros többletet halmozott fel az Egyesült Államokkal való kereskedésben.
Bár idén erőre kapott Kína külkereskedelme az előző néhány gyengébb év után, a kilátásokat beárnyékolja a feszültségek kiéleződése az Egyesült Államokkal. A friss adatok újabb muníciót biztosítanak Donald Trump amerikai elnöknek, aki régóta panaszkodik a két ország közötti kereskedelem kiegyensúlyozatlanságára. Trump augusztus közepén engedélyezte a szellemi tulajdonjogok feltételezett kínai megsértésére vonatkozó vizsgálat elindítását.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott