A tárgyalásra hétfőn kerül sor a demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, a település észak-koreai oldalán lévő egyik épületben. A tárgyalásokat Észak-Korea kezdeményezte szombaton, és a dél-koreai országegyesítési minisztérium néhány órával később közölte, hogy elfogadja a javaslatot - olvasható a portál cikkében.
A tárca szerint Észak-Korea javasolta, hogy négy művészeti vezetőt, köztük egy volt karmestert küldenek a tárgyalásokra, illetve tagja lesz küldöttségnek Hion Szong Vol, a Moranbong Band nevű lányzenekar vezetője, aki állítólag korábban Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek volt a barátnője. Hírek szerint maga Kim alapította a zenekart, amely repertoárjában vegyíti az észak-koreai propagandadalokat a nyugati popzenével.
Dél-Korea hasonlóképpen négy szakembert küld a tárgyalásokra.
Az MTI által hivatkozott Yonhap hírügynökség szerint nem kizárt, hogy a tárgyalásokon szó lesz a két ország előadóművészeinek közös fellépéséről az olimpián. Hion részvétele miatt olyan találgatások is lábra kaptak, hogy zenekara most először felléphet majd Dél-Koreában.
A címlapkép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot