Szerbia az év végéig 100 millió euró hitelt kap a Világbanktól az infrastruktúra fejlesztésére: 60 milliót az úthálózat karbantartására, 40-et az energiahatékonyságra - idézte Magyar Szó Zorana Mihajlovic építés- és infrastruktúraügyi miniszter bejelentését.
Tavaly azok közé az országok közé soroltak bennünket, melyekben a leggyorsabban lehetett építési engedélyhez jutni. Nem múlik el hét anélkül, hogy meg ne nyitnánk valahol egy új gyárat, de a kedvező versenyképességi mutatók az infrastruktúrába való beruházásokat és a jobb beruházási feltételeket is jelzik - lelkendezett a tárcavezető.
Kapcsolódó
Két dolog érdekli az ideérkező beruházót: hogy lesz-e kijárata az autópályára, ha gyárat nyit Szerbiában, valamint hogy milyen gyorsan tudja beszerezni a szükséges engedélyeket - mondta a miniszter. Kiemelte, hogy a következő két évben mintegy 3000 kilométer utat javítanak meg Kelet- és Dél-Szerbiában. Januárban még 6000 helyen folyt útépítés az országban, ma csaknem 20 ezren. Az építési engedélyeket hat napon belül kiadják a hatóságok.
A nyitókép forrása: Shutterstock.com
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak