A környezetvédelmi minisztérium idén kevesebb költségvetési forrásból gazdálkodhat, mint tavaly, az április elején újraindított- az autópark felújítását célzó- program kibővítésére nincs fedezet - jelentette ki szerdán Korodi Attila a zöld tárca vezetője. Az alig egy hónapja indult roncsprogram keretében első körben 30 ezer, 10 évnél öregebb autót terveztek a forgalomból kivonni, az év második felében a keretet kibővítette volna a minisztérium.
Hivatalos adatok szerint egy hónap alatt közel 12 ezer autót adtak le a roncstelepeken, az év egészére tehát alig 18 ezer roncs átvételére van még fedezet. Tavaly a környezetvédelmi alap támogatásával több, mint 189,3 ezer környezetszennyező autót vontak ki forgalomból miután 2011-ben 116,6 ezer roncs leselejtezéséhez járult hozzá a tárca. Az előző évek alatt a zöld tárca által megtakarított pénzösszegeket a deficitcél elérése érdekében zárolta kormány, a források feloldására várhatóan a költségvetés ratifikálása után kerülhet sor - jelentette ki Korodi.
Az előző évekhez hasonlóan, idén is egy leadott roncsért 3800 lej (egy euró 4,38 lej) értékű kupont kap az autó tulajdonosa, új gépkocsi vásárlásakor a magánszemélyek legfeljebb három értékjegyet használhatnak fel. Az állami támogatást idén jogi személyek is igényelhetik, új autó vásárlásakor azonban csak egy értékjegyet válthatnak be. Az elmúlt két évben állami támogatással több, mint 101,7 ezer új autót vásároltak Romániában, ebből mintegy 40,2 ezer román gyártmányú, elsősorban Dacia személygépkocsi volt.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott