Életbe lépett az úgynevezett bértömeg-gazdálkodás a közigazgatásban - derült ki abból az interjúból, amelyet Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára adott a Magyar Időknek. Az államtitkár arról beszélt, hogy három lépcsőben szűnik meg félszáz állami intézmény szeptembertől jövő márciusig.
Ennek kapcsán említette meg, hogy - az idősebb olvasóknak a szocialista időkből ismerős - bér-tömeggazdálkodás miatt a megszűnő intézményeknél a jogutód az eddigi költségvetés nyolcvan százalékát fizetheti ki bérként, így ennek következtében létszámleépítés is lesz.
Az államtitkár nem vállalkozott arra, hogy megbecsülje az intézmény-összevonások és -megszüntetések miatt utcára kerülők számát, hiszen a kirúgandókról a kisebb bértömeggel gazdálkodó intézmények döntenek. Ugyanakkor elismerte, hogy a "létszámcsökkentés sohasem könnyű dolog, hiszen egyesek elveszítik addigi állásukat".
Ugyanakkor a magyar államapparátus nagyobb a kelleténél, uniós összehasonlításban is rosszul áll az ország ebből a szempontból. A versenyszférában tapasztalható munkaerőhiány, így az államigazgatásból távozó szakemberek számottevő része gyorsan megtalálhatja a számítását a magánszférában, amiben segíti őket a kormány - derült ki az államtitkár szavaiból.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot