A helyi sajtó beszámolói szerint a menet délelőtt 11 órakor indult meg a városközpontban. A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg - írja az MTI.
A tiltakozások és részleges munkabeszüntetések súlyos fennakadásokat okoznak a közlekedésben. A munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és nagy késésekről számoltak be. A városban a metró több szakaszán ritkán járnak a szerelvények, a buszok és a villamosok egy része nem közlekedik. (Meglepő dolog derült ki a nyugdíj előtt állókról.)
A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót szeretne megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén. Egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében.
A szakszervezetek szerint ezek a takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot