A Capital Economics felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai közölték, hogy a cég által a magyar, a cseh, a lengyel, az orosz és a török gyáriparra kiszámított, súlyozott BMI-átlag a múlt hónapban 51,1-re - héthavi mélypontra - csökkent a februárban mért 52,1-ről. Az idei első negyedév térségi BMI-átlaga a cég számítási módszere szerint 51,5 volt a tavalyi negyedik negyedév 52,3-as átlagértéke után. Az idei első három hónap átlagos BMI-szintje is még a teljesítmény csökkenésének és bővülésének mezsgyéjét jelző 50-es elméleti határszint fölött volt, de jelzi azt is, hogy a tavalyi év végén tapasztalt térségi fellendülés "vesztett valamennyi gőzt".
Ezt azonban az orosz és a török gyáripar gyengesége okozta a Capital Economics szakértői szerint. A ház által Magyarországra, Csehországra és Lengyelországra külön kiszámolt idei első negyedévi feldolgozóipari teljesítményindex a három ország gyáripari termelésének 7-10 százalékos éves összevetésű növekedésére utal.
A cég szerint a három közép-európai EU-gazdaság gyáriparának fellendülése a német ipari szektor erősödő teljesítményét tükrözi, mivel mindhárom ország feldolgozószektora mélyen integrálódott a német ipar beszállítói hálózatába. A magyar gyáripari BMI a ház szerint továbbra is erős kilengésekre hajlamos. Mindazonáltal az Európai Bizottság által Magyarországra kidolgozott, stabilabb ipari bizalmi index szintén azt mutatja, hogy a magyar feldolgozószektor teljesítménye javult az idei első negyedévben - áll a Capital Economics keddi elemzésében.
A ház ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az orosz feldolgozóipar 48,3-as márciusi BMI-mutatója ötéves mélypontot jelent.
A közép-európai feldolgozószektorok januári BMI-adatainak keddi ismertetése után a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni elemzői is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy az új aktivitási mérőszámok a három EU-gazdaság lendületes kilábalását jelzik. A ház szerint ugyanakkor a szekvenciális ágazati növekedési ütem további jelentősebb gyorsulása egyelőre valószínűtlen.
Az inflációs nyomás azonban mindhárom gazdaságban korlátozott, a reálgazdasági növekedési kilátások pedig érzékenyek a külső kondíciókra, ezért a térség jegybankjai várhatóan hosszabb ideig fenntartják enyhe monetáris alapállásukat - jósolták a Goldman Sachs londoni elemzői.
A ház várakozása szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ebben a hónapban még egy 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést végrehajt, és ezután 2015 elejéig nem módosítja alapkamatát. A GS elemzői szerint várhatóan akkor kezd gyorsulni a magyarországi inflációs ráta, a reálkamatok és a jegybanki kamatdifferenciál erózióját okozva.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?