Az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben folytatott nyomozás részeként az illetékes belga ügyészség vádat emelt és előzetes letartóztatásba helyezte Marc Tarabella belga európai parlamenti képviselőt – írja az MTI.
Marc Tarabellát korrupcióval, pénzmosással és bűnszervezetben való részvétellel vádolják.
Marc Tarabellát pénteken vette őrizetbe a belga rendőrség, miután a nap folyamán átkutatták az EP-képviselő egyik liege-i bankban őrzött széfjét, valamint több irodát a vallóniai Anthisnes városában, ahol az 59 éves politikus a polgármester. Az őrizetbe vételre azt követen kerülhetett sor, hogy az EP múlt heti plenáris ülésén felfüggesztette a szocialista politikus mentelmi jogát.
Bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció
Az Európai Parlament leváltott alelnökét, Eva Kailit, valamint három társát december 9-én tartóztatták le a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás részeként. Közülük ketten, Eva Kaili és élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő már börtönben ülnek.
A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.
Pier Antonio Panzeri január végén vádalkut kötött a nyomozókkal. Korábban azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott Marc Tarabellának "a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért".
Marc Tarabella következetesen tagadja bűnösségét: állítása szerint soha nem kapott pénzt vagy ajándékokat szívességért cserébe.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Jöhetnek a Revolutos ATM-ek Magyarországon?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
