Andrzej Bratkowski álláspontja szöges ellentétben van az alapkamatot 3,25 százalékos történelmi mélypontra csökkentő hosszas, tavaly novembertől az idén márciusig tartó, összesen 1,50 százalékpontot átívelő kamatvágási periódus után képviselt "kiváró" jegybanki politikával. Véleménye szerint a gazdasági fellendülés második félévi megindulása nem egyéb a jegybank "vágyelvű várakozásánál", amit semmilyen lényeges gazdasági mutató nem támaszt alá.
"Ha a következő napokban esedékes ipari termelési, foglalkoztatási és béradatok nem mutatják a javulás jeleit, akkor már nincs mire tovább várni" - mondta Bratkowski, hozzátéve, hogy a maga részéről 0,5 százalékpontos kamatvágásra fog szavazni a jegybank következő kamatdöntő ülésén, májusban.
Elemzői várakozások szerint a lengyel ipari termelés 2,7 százalékkal csökkent márciusban az egy évvel korábbihoz képest, a foglalkoztatás 0,9 százalékkal esett vissza, a bérek pedig 2,8 százalékkal emelkedtek. A tényadatokat a héten teszik közzé.
Andrzej Bratkowski szerint a kamatcsökkentések késleltetett gazdaságösztönző hatása miatt nem lenne tanácsos a további kamatvágásokat az év második felére halasztani.
A jegybank kormányzója, Marek Belka az elmúlt héten kijelentette, további kamatvágások már a "nem konvencionális" monetáris politika határára vinnék a jegybankot, ami szerinte alapos megfontolást igényelne.
Andrzej Bratkowski szerint viszont a jelenlegi alacsony inflációval és stagnáló növekedéssel jellemezhető gazdasági helyzetben a további kamatvágások még a "normális" határokon belül maradnának. "Az alapkamat 1,25 százalékpontos további vágása még teljesen konvencionálisnak tekinthető" - mondta. "A kamatvágások a reálgazdaságról szólnak, nem pedig az inflációról."
Lengyelország, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetgazdasága figyelemre méltó ellenállást tanúsított az európai pénzügyi válság idején, a régióban egyedüliként tudta elkerülni a gazdasági recessziót. Ennek ellenére is növekedési üteme 2012-ben nagymértékben visszaesett, az előző évi 4,3 százalékról 2,0 százalékra. A jegybank erre az évre 1,3 százalékos GDP-növekedést jelez előre.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak