Ritka találkozóra készülnek a bolygók. Decemberben ugyanis a Jupiter és a Szaturnusz olyan mértékben fogja megközelíteni egymást, hogy, ha valaki kicsit rövidlátó, úgy látja majd december közepén, végén, mintha összeolvadt volna a két bolygó - írja a hvg.hu Kiss László csillagászra, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatójára hivatkozva.
A szakember szerint lyen együttállás nem volt a 18. század óta és hasonló csillagászati jelenség legközelebb csak 2080-ban lesz.
Kapcsolódó
A két bolygó december 21-én, a téli napforduló idején lesz a legközelebb egymáshoz, 6 ívpercre. Ez azt jelenti, hogy a holdkorong átmérőjének mindössze egyötöd része lesz közöttük a távolság. Kiss László elmondta még: a két bolygó közelsége már december elején is megfigyelhető lesz.
A jelenséget a csillagász szerint távcsővel napnyugta után, alacsonyan a délnyugati horizont felett lehet megfigyelni. Olyan helyről érdemes megnézni az "eseményt", ahol nem takarják el házak vagy fák a délnyugati irányt. Kiss László hozzátette: még a 200-250-szeres nagyítású távcsövekben is egy látómezőben lehet majd látni a Jupitert és a négy legnagyobb holdját, valamint a Szaturnusz öt legfényesebb holdját és gyűrűjét.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni