A lap kitér arra is, hogy Junckert már korábban is érte olyan vád, amely szerint akadályozta az információcserét az adóköteles jövedelmekről.
Saját és a bizottság hitelességének érdekében nem tehet mást, mint, hogy a lehető legerőteljesebb támogatást nyújtja az adóelkerülés elleni küzdelemhez - fogalmaz a brit lap.
A cikk szerint a legnagyobb kár azoknak az országoknak az adófizetőit érte, amelyeknek a költségvetései ily módon elestek az őket megillető adóbevételtől, az adóparadicsomként számon tartott államokon pedig a jövőben egyre nagyobb lesz a nyomás.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot