Az amerikai fogyasztók fele gondolja úgy, hogy a gazdasági helyzet javulni fog 2013-ban a mostanihoz képest, ami jelentős javulás 2011 őszéhez képest, amikor mindössze egyharmaduk volt hasonlóan optimista 2012 megítélésében - idézi a CNBC a Deloitte ötezer ember megkérdezésén alapuló felmérésének eredményét. Még jobb hír a kereskedőknek, hogy kevesebben - csak a megkérdezettek 37 százaléka - tervezik csökkenteni a kiadásaikat az ünnepek alatt. Ez a legkisebb arány 2006 óta.
A pozitív változások mellett azonban negatívokkal is számolni kell. Mindenekelőtt azzal, hogy a fogyasztók átlag 386 dollárt szánnak karácsonyi ajándékokra, szemben a 2011-es felmérésben szereplő 395 dollárral. Ennek egyik oka az, hogy tovább csökken a csomagok száma: idén már csak 12,8 ajándékkal számolnak az emberek, míg 2007-ben még 23,1 dobozt, szatyrot töltöttek meg. Azóta minden évben mérséklődött ez a szám, ami arra utal, hogy az emberek kevesebb rokonra költik el ünnepi büdzséjüket.
Többen vesznek részt a rohamban
A Deloitte a múlt hónapban úgy becsülte, hogy az amerikaiak összesen 920-925 milliárd dollárt költenek el idén az ünnepek alatta, mi 3,5-4 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előbbi adattal összevetve ez azt jelenti, hogy várhatóan többen szállnak be a nagy év végi áruházi rohamba. A felmérés válaszadóinak negyede az elnökválasztás utánra halasztja a bevásárlást, közel háromnegyedüket egyáltalán nem befolyásolja a szavazás eredménye.
A fogyasztók 58 százaléka decemberre tartogatja a vásárlást, ezen belül 25 százalék azok aránya, akik karácsony után is shoppingolnak és 12 százalék azoké, akik januárban is folytatják az üzletek bejárását. Utóbbiak mögött az árkedvezmények kihasználásának szándéka áll. A halogatás azonban azzal a kockázattal jár, hogy egy hirtelen élelmiszer- vagy benzin-áremelkedés elszívhatja a visszatartott ünnepi pénzforrásokat.
Többcsatornás vásárlók
A megkérdezettek 44 százaléka azt nyilatkozta, hogy csak akkor vásárolja meg az ajándékokat, amikor azokat már árleszállításban kínálják. A fogyasztók negyven százaléka biztos benne, hogy az áruházláncok lehetővé teszik hipermarketeiknek az árversenyt, azaz érdemes várniuk. Mindez a Deloitte szakértői szerint azt bizonyítja, hogy az árengedmények vadászata nemzeti sporttá vált az USA-ban is.
Ennek jegyében a vásárlók többsége az olcsóságukról ismert láncokat, például a Wal-Martot keresi majd fel az ünnepi szezonban. Ugyanakkor jól teszik a kiskereskedők, ha erősen odafigyelnek az úgynevezett többcsatornás fogyasztókra, akik hagyományos módon, az interneten keresztül és okos mobiltelefonjaikat is használják vásárlásra. Ez a csoport tűnik a legértékesebb vevőkörnek: az idetartozók 600 dollárt szánnak a karácsonyi bevásárlásra, ami 71 százalékkal több azok kereténél, akik csak az áruházakba készülnek.
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt