A pénzügyi tárca vezetője azt mondta, hogy a deficit a GDP 20,6 százaléka. Ez jóval felülmúlja a törvényileg felső határként engedélyezett 4 százalékot és az új kormány által eddig becsült 3,4 százalékot.
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy a múlt héten egyeztetésre került sor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a júniusban megválasztott új kormány képviselői között. Egyes elemzők szerint nem kizárt, hogy Mongólia rendkívüli IMF-mentőcsomagért folyamodik, miként tette azt már 2009-ben. Akkor a GDP-arányos államadósság 30 százalék volt, most ennek a duplája.
A pénzügyminiszter szerdán az ulánbátori parlamentben bejelentette, hogy költségvetési kiigazításra kerül sor, ami a hiányt a jelenlegi 20,6 százalékról 18,2 százalékra mérsékli. Elemzők szerint ez azt is jelenti, hogy ideiglenesen felfüggesztik a legfeljebb 4 százalékos államháztartási hiányt engedélyező törvényt.
A mongol központi bank egy hete csütörtökön 4,5 százalékponttal, 15 százalékra emelte az alapkamatot, hogy lefékezze a nemzeti valuta, a tugrik elértéktelenedését. Június vége óta a tugrik árfolyama 20 százalékkal csökkent a dollárral szemben.
Elemzők szerint az Oroszország és Kína közé ékelődött Mongólia gazdasági gondjait elsősorban az okozza, hogy főbb exporttermékei, a szén és a réz iránt megcsappant a külföldi kereslet, miközben jelentősen visszaestek a külföldi befektetések.
A mongol gazdaság évekig látványos ütemben fejlődött, 2011-ben például a GDP még 17,3 százalékkal nőtt, elsősorban olyan nagy külföldi bányaipari cégek beruházásainak köszönhetően, amint a Rio Tinto. Néhány éve azonban az akkori kormány nézetletérésbe került a külföldi befektetőkkel, úgy vélte ugyanis, hogy túl nagy lett a külföldiek befolyása a mongol gazdaságban.
Mongóliában idén az első fél évben mindössze 35 millió dollár külföldi befektetést hajtottak végre. 2011-ben még több mint 4,5 milliárd dollárnyit.
Kedden a Fitch Ratings azt közölte, hogy Mongóliának nagy kihívást jelent a közkiadások finanszírozása az egyre gyengülő nemzeti valuta miatt. Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's egy osztályzattal "B mínuszra" rontotta Mongólia adósi besorolását.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Meghalt Brigitte Bardot