A Graphisoft Park kihasználtsága a III. negyedév végén 94 százalék, ami ugyan 1 százalék csökkenés az első félévihez képest, de továbbra is jelentősen meghaladja a budapesti irodapiaci átlagot, ahol a III. negyedévben az üresedési ráta elérte a 14 százalékot.
A várakozásaik szerint a bérleti díjbevétel és a pro forma nettó eredmény is mintegy 300 ezer euróval meghaladhatja a korábban közölt konzervatív előrejelzésüket. Ennek eredményeképpen a 2024. évi várható euró nettó eredmény 7,9 millió lesz, a cég megismétli az előző évi kimagasló eredményt.
Kapcsolódó
Előrejelzésük szerint 2025-re az ingatlanpiaci kihívások és a kedvezőtlen gazdasági környezet hatásai miatt bizonyos mértékű üresedés, bérlői kockázat várható, és számolnak az ESG célokhoz illeszkedő folyamatos fejlesztésekkel, azok költséghatásával is, így összességében jelenlegi becsléseik alapján az ez évinél kevesebb, 7 millió euró nettó eredményt várnak.
A Graphisoft részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama az elmúlt egy évben 8,38 és 11,3 euró között alakult.
A 82 ezer négyzetméter kiterjedésű Graphisoft Park Budapest egyik leginnovatívabb irodakomplexuma Észak-Budán a Szentendrei út mellett, közvetlenül a Duna-part mentén. Az mini irodanegyed mintegy 18 hektáros zöldövezetben helyezkedik el, és valaha óbudai gázgyárként élte a korábbi fénykorát.
1998-ban a Graphisoft költözött ide elsőként, aztán a cég saját ingatlanfejlesztő vállalatot alapított, amely további irodatereket kínált a betelepülő vállalatok számára. Az üzleti park tervezésekor különösen nagy hangsúlyt fektettek a természetközeli környezet megőrzésére és a kampusz jelleg kialakítására, vagyis egyfajta mini Szilícium-völgyről beszélhetünk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Fordulat a csúcson: sorozatban ötödik hónapja gyengélkedik a BYD
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Sokan elrontják: ezt az igazolást nem kell beadni, mégis kötelező megőrizni