Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat szerint az iratbetekintési jog csak kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében gyakorolható. Amennyiben a kérelmező olyan adatot akar megismerni, illetve arról másolatot készíteni, amelynek titokban tartásához másnak jogos érdeke fűződik, a GVH akkor engedélyezi a megismerést, illetve a másolat elkészítését, ha előtte a kérelmező írásban vállalja az adat titokban tartását.
A versenytörvény megengedi azt, hogy a jogsértést vizsgáló versenytanács egyezséget kössön az elkövetővel. Ilyenkor az eljárás felgyorsul és kisebb lesz a bírság is. Az így létrejött egyezségi nyilatkozatról másolat nem, csak feljegyzés készíthető.
A kis- és középvállalkozásokkal (kkv-kal) szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén - kivéve az Európai Unió jogába való ütközést - az eljáró versenytanács bírság kiszabása helyett, figyelmeztetést is alkalmazhat. Kötelező viszont bírságot kiszabni, ha a jogsértés közbeszerzési eljárás során árak rögzítésére vagy a piac felosztására irányult, vagy a részvevők összehangolt magatartást tanúsítottak. Szintén bírságolni kell - figyelmeztetés helyett - ha a jogsértésre a személyeknek koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott csoportjához tartozó személlyel szemben került sor.
A javaslat módosítja az élelmiszerláncról és annak hatósági felügyeletéről szóló törvényt is. Ebben felhatalmazza a kormányt arra, hogy meghatározza az élelmiszerlánc felügyeletével összefüggő bírságok kiszámításának módját és mértékét.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin