Mind a hivatalos beszerzési menedzserindex (PMI), mind az HSBC és a Markit Economics közös PMI-je a kínai ipar kibocsátásának növekedését jelzi. A hivatalos index augusztusban 16 havi csúcsra, 51 pontra kúszott fel, az HSBC mutatója pedig a júliusi 47,7 pontról 50,1-re javult, ami 2010 óta a legtempósabb emelkedést jelenti. Mindkét index átlépte PMI-knél vízválasztónak számító 50-es szintet, azaz élénkülésre utal.
Az adatokra az ázsiai részvényárfolyamok emelkedéssel reagáltak, a rézárral és az ausztrál dollárral együtt. A Bank of America elemzője az ipari termelés élénkülését alapvetően a belső kereslet erősödésével magyarázta, de hatott a nemzetközi kereslet növekedése is, amit az új exportmegrendelések megugrása jelez.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit