A Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) legújabb felmérésében a megkérdezettek közel kétharmada elutasítja a covidlottót, valamint azt, hogy az oltottak pénzjutalomban részesüljenek - írta a pozsonyi Új Szó.
A kutatásban, amelyet július 15. és 20. között végeztek, a válaszadók 64,1 százaléka úgy nyilatkozott, hogy nem támogatja Igor Matovic pénzügyminiszter ötletét, amivel ösztönöznék a oltást.
Kapcsolódó
Ezzel szemben mindössze a megkérdezettek 24,3 százaléka ért egyet az intézkedéssel, 11,6 százalékuk pedig nem tudott állást foglalni. „A covidlottó és a közvetítői bónusz a lakosság körében nem túl népszerű. Főként azok értékelik, akik még csak tervezik a vakcina beadatását. A válaszadók ezen csoportjának viszont fontos ösztönzés lehet az eddig halasztgatott döntés meghozásában” – véli Robert Klobucky, az SAV Szociológiai Intézetének szakértője.
A számok alátámasztják Klobucky állítását, hiszen azoknak a megkérdezetteknek, akik a közeljövőben tervezik beoltatni magukat, 57,9 százaléka támogatja a covidlottót. Ez annak fényében is érdekes adat, hogy e lottót nemcsak azok nyerhetik meg, akik augusztus 1. után oltatják be magukat, hanem bárki regisztrálhat, aki január óta megkapta a vakcinát, és rendelkezik állandó szlovákiai lakhellyel.
Ugyanakkor az oltást elutasító válaszadók mindössze 6,8 százaléka állította, hogy a pénznyeremény megváltoztatná a hozzáállásukat. Az oltási lottó és a pénzjutalom csak egy kis részét tudja meggyőzni annak a csoportnak, melynek tagjai eddig is elutasították a vakcinát. Eközben az oltástagadókat sokkal nagyobb arányban – csaknem kétszeresen – győzi meg az, ha a háziorvosuk adja be nekik a készítményt.
A felmérés kitér a közvetítői bónuszra is, melynek lényege, hogy pénzjutalmat kapnak azok, akik másokat is meggyőznek az oltás beadatásáról. Az adatok alapján a megkérdezettek 69,4 százaléka elutasítja ezt is, és mindössze 22,4 százalékuk támogatja az ötletet. Az SAV felmérése ellenére úgy tűnik, hogy a covidlottó iránt egyelőre nagy az érdeklődés. Augusztus 4-ig ugyanis - három nappal a regisztráció megnyitása után – több mint 362 ezer ember jelentkezett be.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják