A nem sokkal 2021 vége előtt hatalomra került cseh kormány egyre újabb ötletekkel áll elő a járvány kezelésében – derül ki a Radio Praha cikkéből.
A prágai vezetést mintha az omikron koronavírus-változat hajszolná: ki akarják találni, hogy mit csináljanak, ha ennek rohamos terjedése kiüti a fél országot, újabb gazdasági válságot okozva.
Kapcsolódó
A DIANA Biotech vállalat január első hete után a hétnapos mozgóátlagot elemezve arra jutott, hogy az omikron-variáns adja immáron az országban a koronavírus-fertőzések felét. Más laborok szerint valójában már 80 százalék ez az arány. A szakértők napi 50 ezres fertőzési adatot várnak az omikronhullám csúcsán. A kormány egyik válasza, hogy felpörgették az iskolában a tesztelést.
A másik, hogy az otthoni karantént 14 napról 5 napra rövidítik, ám ennél is újszerűbb, hogy be kívánják vezetni az úgynevezett munkahelyi karantént. Az erőteljes tesztelés a munkahelyeken már megkezdődött, ezt akarják megtoldani az újfajta korlátozással. A lényeg az lenne, hogy a legfontosabb munkahelyeken, az iskolákban, a közüzemeken, a buszvezetők körében pozitív koronavírusteszttel is dolgozhatnának az emberek, illetve a kontraktszemélyek, amíg nem betegednek le.
A munkakörülményeiket hozzáigazítanák a karanténhez, biztosítanák a távolságtartást, a kétfelé védő maszkok hordását. A kormány nem akar egyoldalúan lépni, mielőtt újítanának egyeztetnek az ország regionális vezetőivel. Ezzel egyidejűleg az erős társadalmi ellenállásra reagálva felülvizsgálják az előző kormány kezdeményezését, a kötelező oltás bevezetését bizonyos foglalkozási körökben, illetve a 60 évesnél idősebbek esetén.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában