Nem tudni, hogy volt-e halálos áldozata annak a támadásnak, amelyeket szombat hajnalban indítottak egy szíriai fegyverraktár. Egyelőre csak maga a támadás erősíthető meg, azt csak a szír kormányerők állítják, hogy Izrael hajtotta volna végre a rakétakilövéseket.
A dpa hírügynökség idézett a szíriai kormányhadsereghez közel álló, de meg nem nevezett forrásokat, amelyek szerint izraeli harci gépek hat rakétát lőttek ki a létesítményre, és ezek közül a védelmi rendszer az utolsó kettőt fogta el.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (ODSDH) nevű független aktivistahálózat úgy számolt be az esetről, hogy valószínűleg izraeli rakéták találták el a szíriai kormányhadseregnek vagy szövetségeinek az egyik fegyverraktárát Damaszkusztól délnyugatra. Csak a robbanásokat hallották a fővárosban a megadott irányból. A nagy-britanniai központú szervezet helyi megfigyelői annyit pontosítottak később, hogy az al-Kiszva település mellett található.
Az izraeli hadsereg szóvivője nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben.
Szíriában komolyan visszaszorították az Iszlám Államot, de fegyveres felek még szemben állnak egymással, valamint a Bassár al-Aszad vezette kormányerőkkel. A rendezési tervről egyelőre nem tudtak megállapodni a nagyhatalmak.
A kép illusztráció, forrása: Jalaa Marey / AFP.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin