A tárca tájékoztatása alapján azzal, hogy Oroszország korlátozta a területén keresztül harmadik országokba, Kazahsztánba és Kirgizisztánba az ukrán exporttermékek szállítását, jelentős veszteségeket okozott az ukrán gazdaságnak. A Kazahsztánba irányuló ukrán export 79 százalékkal esett vissza, a Kirgizisztánba irányuló pedig 95 százalékkal - írja az MTI.
A minisztérium rámutatott arra, hogy tavaly Kijev megpróbálta a WTO keretein belül tárgyalásos úton rendezni a két ország közötti tranzitvitát, de az orosz fél nem volt hajlandó felfüggeszteni az ukrán termékekkel szembeni korlátozásait.
Kijev és Moszkva 2016 januárjában vezetett be egymással szemben kereskedelmi korlátozásokat amiatt, hogy életbe lépett az Európai Unió és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodás. Előbb jelentősen csökkent az Oroszországba irányuló ukrán kivitel, majd Oroszország teljes embargót vetett ki az Ukrajnából származó termékek bevitelére. Júliusban Oroszország már a harmadik országba tartó ukrán tranzitszállítmányokat sem engedte át területén.
Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint az orosz szankciók, becslések alapján, több mint egymilliárd dollár bevételkiesést okoztak az ukrán gyártóknak. (Az Oroszország elleni nyugati szankciók kétélű fegyvernek bizonyultak, ugyanis a korlátozások miatt háttérbe szorult európai exportcégek helyét sokszor ázsiai partnerek vették át.)
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz