Ez év végéig költségvetésünkből 180 milliárd dollár tűnhet el - közölte Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter -, ebből csak az olajexport utáni adóbevétel csökkenése 32 milliárd dollárt tesz ki. Mint a nyilatkozatról beszámoló varsói Gazeta Wyborcza kiemelte, a teljes bevételkiesés megfelel az orosz GDP 8 százalékának.
Márpedig a lengyel lap szerint egyelőre nem számíthat a Kreml az olaj árának emelkedésére, sőt egyes elemzők úgy vélik, hogy az ár hordónként 40 dollárra zuhanhat. Az olajár csökkenésének minden dollárja 3 milliárd dollárral csökkenti az orosz költségvetés bevételeit. A meglevő tárolók csaknem megteltek, és hatalmas a túlkínálat a piacon.
A világsajtó azonban nem erre, hanem a pénzügyminiszter optimista nyilatkozatára figyelt fel, amelyben azt állította, hogy az orosz gazdaság már túl van a nehezén. Ugyan a GDP januárban még 1,5 százalékkal csökkent, de Sziluanov szerint már látszanak a stabilizálódás jelei.
A moszkvai jegybank legújabb prognózisa idén a GDP 3,5-4,0 százalékos esésével számol, a kormány szerint csak 3 százalékos lesz a visszaesés. Az orosz gyárosok és vállalkozók kongresszusán a pénzügyminiszter azt mondta, hogy a jelenleg 16,7 százalékos infláció az év végére 11-12 százalékra mérséklődik, és jövőre már növekedésnek indul a gazdaság.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt