„A rekordméretű infláció, az emelkedő energiaárak és az általános gazdasági recesszió a következő két évben pusztító hatást gyakorolnak majd a szlovákiai háztartások pénzügyeire - írja a pozsonyi Új Szó a Partners Alapítvány és Focus ügynökség felmérését idézve.
A szlovákiai háztartások háromnegyedének nőttek a kiadásai, a megkérdezettek több mint felének pedig havi 100 eurónál (40 ezer forint) is nagyobb összeggel. A válaszadók közel fele ugyanakkor azt állítja, hogy a bevételei alig változtak, és csaknem ugyanennyien panaszkodnak arra, hogy a bevételeik az elmúlt időszakban még csökkentek is.
Ismert költségek
A háztartások kiadásainak legnagyobb részét továbbra is a lakhatási és az energiaköltségek tették ki. Az árak ebben a szegmensben júliusban 16,1 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához képest.
A Focus rendszeresen figyelemmel kíséri a háztartások folyó kiadásainak az arányát a bevételeikhez képest. Ideális esetben ez nem haladhatja meg a jövedelem 40 százalékát. Ezt a fiktív küszöböt idén a háztartások 83 százaléka lépi át, ami hét százalékpontos növekedést jelent 2021-hez képest.Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják