Augusztusban is nőtt az euróövezet éves inflációja, már 9,1 százalék – írja az Eurostat legfrissebb közleményében. A júliusi adat 8,9 százalék volt. Bár az energiainfláció minimális mértékben csökkent július óta (39,6 százalékról 38,3 százalékra), az élelmiszerek, alkoholos italok és dohánytermékek inflációja átlépte a 10 százalékos lélektani határt. Az energián kívül eső ipari termékek inflációja 5 százalékra emelkedett, a szolgáltatásoké pedig 3,8 százalékra.
A franciák már túl vannak a tetőzésen
Érdekesség, hogy az élelmiszerek, az alkoholos italok és a dohánytermékek inflációja márciusban még csak 5 százalék volt, ez az érték fokozatosan emelkedett, néhány hónap alatt több mint a kétszeresére. Az energián kívül eső ipari termékek és a szolgáltatások inflációja is minden hónapban emelkedett március óta, igaz, kisebb mértékben.
Az euróövezet tagállamai közül kilóg a három balti ország inflációs értéke. Észtországban az éves infláció meghaladja a 25 százalékot, és Lettországban, Litvániában is 20 százalék feletti. A legalacsonyabb érték Franciaországé, ott mindössze 6,5 százalékos az éves infláció, ráadásul ez csökkenő tendencia az előző hónap 6,8-as értékéhez képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót