Az Európai Bizottság által javasolt adót a pénzintézetek közötti értékpapír-kereskedelemre és származékos ügyletekre vethetik ki, előbbire 0,1 százalék, utóbbira 0,01 százalék mértékben. A megerősített együttműködés elindításához legalább kilenc ország írásos nyilatkozata szükséges. Az FTT bevezetésére eddig 11 ország jelezte szándékát a bizottságnak.
Merkel: számottevő egyensúlytalanságok maradtak
Számottevő egyensúlytalanságok maradtak az eurózónában - jelentette ki Angela Merkel az Európai Unió állam- és kormányfői csúcstalálkozójának végeztével pénteken Brüsszelben.
A német kancellár sajtótájékoztatóján Görögországról azt mondta, Athénnak jó kilátásai vannak az eurózónában, amennyiben végrehajtja a vállalt reformokat, ugyanakkor van még tennivalója annak érdekében, hogy megfeleljen kötelezettségeinek. Hozzátette, hogy Görögország adósságválságának megoldásával kapcsolatban sürget az idő.
A hatvanmilliárd eurós tőkehiánnyal küzdő spanyol bankszektor problémáinak az eurózóna mentőalapjából történő közvetlen feltőkésítéséről a német kormányfő úgy nyilatkozott: visszamenőleges hatállyal ez nem lehetséges.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Súlyos ideológiai válság a református világban: kilépés szélén a magyarok
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget