Gabriel Felbermayr, az ifo világgazdasági intézetének az igazgatója a konferencián elmondta, hogy az intézet számításai szerint az Európai Unió és az Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU) között a szabadkereskedelem "az egymást jól kiegészítő gazdasági struktúráknak köszönhetően" az Európai Unióban 0,2 százalékkal, évente 91 euróval emelné meg az egy főre jutó reáljövedelmet, Oroszországban pedig három százalékkal, azaz 235 euróval.
Németország szempontjából a szabadkereskedelmi egyezmény 31 milliárd euróval tudná növelni az exportot, ami bőven ellentételezné azt a mintegy kilenc milliárd eurónyi tételt, amennyivel az orosz export szorítana ki bizonyos német exportcikkeket az uniós piacról.
Kapcsolódó
A szabadkereskedelem 71 milliárd euróval növelné meg Oroszország Európai Unióba irányuló exportját, és a versenyképesség javítása mellett áttételesen a világ többi részébe irányuló orosz exportot is megemelné. Összességében az orosz export 77 milliárd euróval növekedhetne. Hasonló előnyökkel járna az EaEU többi tagja számára is egy szabadkereskedelmi egyezmény az Európai Unióval.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val