Régen, csaknem húsz éve emelték utoljára a benzin árát Venezuelában. A 95-ös benzin literenkénti ára 0,097 bolivarról 6,086 bolivarra nőtt. A kormány szerint az intézkedéssel sikerül majd fedezni a kitermelési költségeket és nagyobb támogatáshoz juttatni a PDVSA állami olajtársaságot.
A venezuelai központi bank csütörtökön azt közölte, hogy a tavalyi infláció 180,9 százalék volt, a gazdaság 5,7 százalékkal zsugorodott a 2014. évi 4 százalékos csökkenés után. A venezuelai gazdaság recesszióban van, élelmiszer- és gyógyszerhiány alakult ki, a nemzeti valuta a feketepiacon szinte semmit sem ér, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint az infláció idén elérheti akár a 720 százalékot.
A világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkező, és a legnagyobb dél-amerikai olajtermelő Venezuela gazdaságát súlyosan érintette a kőolaj világpiaci árzuhanása, miután az ország bevételeinek mintegy 96 százaléka származik az olajkivitelből. A kőolaj egyre csökkenő ára csak tovább mélyítette a hosszú ideje tartó válságot. Az ellenzék szerint a kormány elhibázott gazdaságpolitikája, ezen belül egyebek között a szigorú valuta- és árkorlátozás okolható a súlyos válságért.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin