Az MNB monetáris tanácsa kedden az elemzői előrejelzésektől elmaradó mértékben, 15 bázisponttal 1,65 százalékra növelte az alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben 0,70-2,60 százalékra emelte.
Jason Tuvey, a Capital Economics feltörekvő piacokkal foglalkozó vezető közgazdásza közölte: az elemzői közösség keddre is az MNB előző három lépéséhez hasonló, 30 bázispontos kamatemelést várt, nem utolsósorban azért, mert az augusztusban mért 12 havi infláció 4,9 százalék volt, vagyis meghaladta a magyar jegybank 3 százalék plusz/mínusz 1 százalékpontos tűrési célsávját. Emellett a magyar gazdaság figyelemreméltó növekedési teljesítményt nyújtott a második negyedévben, mindenekelőtt a koronavírus elleni oltási kampány gyorsasága és a járvány megfékezését célzó korlátozások széleskörű feloldása miatt.
Az időközben ismertté vált jelzőszámok a harmadik negyedévre is erőteljes növekedési teljesítményt valószínűsítenek a magyar gazdaságban; erre vall például, hogy a feldolgozószektor aktivitását mérő beszerzésimenedzser-index (BMI) augusztusban kétévi csúcsra emelkedett - közölte Tuvey.
Az elemző megítélése szerint a keddi kamatdöntés utáni monetáris tanácsi közlemény hangvétele - mindenekelőtt az idei és a jövő évi inflációs előrejelzés növelése és a továbbra is felfelé ható inflációs kockázatok említése - egyértelműen keményebb alapállást tükrözött, mint a kamatemelés ütemének mérsékléséről hozott döntés.
A kedden történtekből következtethetően a Capital Economics valószínűleg helyesen ítélte meg a helyzetet, amikor kétségbe vonta, hogy az MNB még sokkal tovább kívánná vinni a monetáris szigorítási ciklust, amint olyan jelek mutatkoznak, hogy az infláció visszaindulhat a cél felé. Az elemzőcég - az eddigi kamatpálya-előrejelzését valamelyest visszafogva - azzal számol, hogy az MNB a következő három kamatdöntő ülésen egyenként 15 bázispontos emeléseket jelent be, és így 2,10 százalékra emelkedik a jegybanki alapkamat.
Hasonló előrejelzést adott a Morgan Stanley pénzügyi csoport: George Deyanov feltörekvő piacokkal foglalkozó főközgazdász szintén arra a megállapításra jutott, hogy az MNB monetáris tanácsa az előrejelzési konszenzusnál kisebb mértékű kamatemelés ellenére fenntartotta szigorú alapállást tükröző hangvételét. Ennek jelei között kiemelte, hogy a monetáris tanács 10 milliárd forinttal 40 milliárd forintra csökkentette a mennyiségi enyhítés heti célösszegét, emellett kilátásba helyezte a forintlikviditást nyújtó swapeszköz kivezetését.
A Morgan Stanley becslése szerint ez utóbbi intézkedés a következő tizenkét hónapban hozzávetőleg 1100 milliárd forintos likviditásszűkítést jelent majd.
Az elemzőcég az eddigi várakozását fenntartva 2,10 százalékig emelkedő MNB-alapkamattal számol még az idén, de az eddiginél kisebb, három lépésben egyenként 15 bázispontos kamatemelést valószínűsít.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)