A kormány be nem tartott ígéretei miatt a hét végén négyezer motoros több fizetőkaput és határátkelőt is lezár Horvátországban, továbbá blokád alá vesznek néhány kikötőt, ahol a kompok közlekednek - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Az akciót a Karaván az életért - motorosok az utakon egyesület szervezi, amely a motorkerékpárosok biztonságáért folytatott megbeszéléseket a közlekedési miniszterrel, de - mint a közleményükből kiderül - sikertelenül.
A szervezet védőkorlátok felszerelését kérte az utakon, új közlekedésbiztonsági törvényt akarnak, illetve azt, hogy a motorosoknak ötvenszázalékos kedvezményt biztosítsanak az autópálya-használat során, mivel a motorok feleakkorák, mint a személygépkocsik. Az egyesület szerint a forgalom lassítása teljes mértékben törvényes, nem vétenek majd a hatályos törvények ellen. A motorosok úgy látják, hogy a közlekedési miniszter szerint ők csak egy kisebb csoport, akik kárt okoznak Horvátországnak.
Kapcsolódó
Augusztus 31-én és szeptember 1-jén lassítani fogják a forgalmat a luckói fizetőkapunál, a határátkelők közül a rupai, a kasteli és a plovanijai átkelőnél. A motorosokkal egy része Korculanál, Splitnél, Záránál (Zadar), Rabnál, Pagnál és a krki hídnál is jelen lesz. Az autósokat tömörítő horvát szervezet szeptember 9-ére hirdetett sztrájkot - a motorosok közölték, ha nem változik semmi, akkor ők is csatlakoznak az autósok demonstrációjához.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt