Lam elmondta: a kormányzat egy megfelelő platform kialakításán dolgozik annak érdekében, hogy párbeszédet folytathasson Hongkong lakóival, köztük a demonstrációk résztvevőivel.
Múlt szombaton, miután a megmozdulások a hét közben békésen zajlottak, a kormányzó találkozott a lakosság 19 képviselőjével, hogy a tüntetésekről egyeztessen velük. Az egyeztetés résztvevői egyöntetűen azt tanácsolták Lamnek, hogy teljesítse a tiltakozók két legfőbb követelését: vonja vissza a demonstrációkat eredetileg kiváltó, a kiadatási törvény módosítását célzó javaslatot, illetve állítson fel egy független bizottságot a tüntetéseken alkalmazott rendőri intézkedések kivizsgálására. A kormányzó azonban ismét aláhúzta: nem tesz eleget a követeléseknek - számol be az eseményekről az MTI.
Lam szerint a rendőrség minimális erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben. A szombaton zajló tüntetés során azonban egy rendőr tüzet nyitott, miután demonstrálók üldözőbe vették, ráadásul ugyanezen a napon a hatóságok először vetettek be vízágyút a tüntető ellen, akik Molotov-koktélokkal hajigálták őket - írja a South China Morning Post hongkongi lap.
Lam azt is leszögezte, hogy nem fog lemondani, mert felelősségteljes kormányzóként a helyén kell maradnia, és mindent meg kell tennie azért, hogy Hongkongban helyreálljon a rend.
A mintegy 7 millió lakosú Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. A városban több mint két hónapja zajló tüntetéshullám gyakran erőszakos összecsapásokba torkollik. A múlt hétvégén a rendőrség több mint 80 embert vett őrizetbe útakadályok felállítása, és Molotov-koktélok használata miatt.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják